Második körös interjúk kezelése

Második körös interjúk kezelése

Továbbjutott az első interjún. Most felkérték, hogy vegyen részt egy másodikon. Hogyan érhető el siker a második interjún, és hogyan szerezhető meg a vágyott állás?

 

Első kontra második: mi a különbség 

Az első interjút általában a HR részleg bonyolítja le. Ellenőrizték az iskolai hátteret, a képességeket és tapasztalatokat, összevetik azokat az önéletrajzzal. Derítse ki előre, milyen módon zajlik a második meghallgatás, mert számos lehetőség adódik. Lehet, hogy egy személlyel találkozik, talán leendő felettesével, lehet, hogy több alkalmazottal a cégtől panel interjú keretében, vagy esetleg egy-egy személlyel zajló meghallgatások sorozata következik majd. Bármely módon is zajlik majd a meghallgatás, a kérdések két alapvető területet érintenek:

• Alkalmas-e Ön az állásra? Itt az Ön képességeinek és tapasztalatának felmérése történik, esetleg vizsgálják, milyen tudást gyűjtött Ön a diploma megszerzése során.

• Be tud-e majd illeszkedni a cégbe, és jól együtt tud-e dolgozni másokkal? Az Ön személyisége és személyes befolyása lesznek azok, amelyek megszerezhetik Önnek az állást; ezek a tényezők sokkal fontosabbak, mint akármilyen végzettség. Tehát legyen Önmaga, és hagyja, hogy személyisége kifejezésre jusson! Legyen lelkes, határozott és őszinte!

Az itt feltett kérdések általában jóval részletesebbek, mint az első interjú során, tehát itt képesnek kell lennie teljesebb válaszokat adni változatos kérdésekre.

 

Első kontra második: mi a különbség?

Az első interjút általában az Emberi Erőforrás részleg bonyolítja le. Ellenőrizték az iskolai hátteret, a képességeket és tapasztalatokat, összevetik azokat az Önéletrajzzal. Derítse ki előre, milyen módon zajlik a második meghallgatás, mert számos lehetőség adódik. Lehet, hogy egy személlyel találkozik, talán leendő felettesével, lehet, hogy több alkalmazottal a cégtől panel interjú keretében, vagy esetleg egy-egy személlyel zajló meghallgatások sorozata következik majd. Bármely módon is zajlik majd a meghallgatás, a kérdések két alapvető területet érintenek:

  • Alkalmas-e Ön az állásra? Itt az Ön képességeinek és tapasztalatának felmérése történik, esetleg vizsgálják, milyen tudást gyűjtött Ön a diploma megszerzése során.
  • Be tud-e majd illeszkedni a cégbe, és jól együtt tud-e dolgozni másokkal? Az Ön személyisége és személyes befolyása lesznek azok, amelyek megszerezhetik Önnek az állást; ezek a tényezők sokkal fontosabbak, mint akármilyen végzettség. Tehát legyen Önmaga, és hagyja, hogy személyisége kifejezésre jusson –legyen! Legyen lelkes, határozott és őszinte!

Az itt feltett kérdések általában jóval részletesebbek, mint az első interjú során, tehát itt képesnek kell lennie teljesebb válaszokat adni változatos kérdésekre.

 

Gyakorlati vonatkozások

Ha felkészültsége tudatában lép be az interjúra, az önbizalmat fog adni Önnek, hiszen tudni fogja, nem érhetik különösebb meglepetések! Lássuk, hogyan készülhet fel!

• Tudja meg az interjút lebonyolítók neveit és beosztását előre.

• Ellenőrizze, hol és mikor lesz a meghallgatás, és tervezze meg előre, hogyan jut oda.

• Hagyjon magának bőven időt, így késések esetén is időben ott lehet. Ne felejtse otthon az interjúvolók telefonszámait arra az esetre, ha a tervei váratlanul felborulnának.

• Az első benyomások roppant fontosak, ügyeljen rá, hogy tisztán és ápoltan jelenjen meg,business professional vagy business casual dress code-nak megfelelően hacsak a környezet nem különösen informális.

• Vigye magával önéletrajzának egy másolatát, tollat és papírt – korántsem biztos, hogy az Önt meghallgatók rendelkeznek majd az Ön önéletrajzával.

 

Szakmai vonatkozások

Építsen az első körben felkutatott, az iparágról, a cégről és az Ön személyes helyéről szerzett információira. Nézze át az iparági közleményeket, a legújabb fejleményekről szóló cikkeket, a cég weboldalát és éves jelentését, ismerje meg a vállalatot, annak küldetését, céljait, üzleti filozófiáját és vezetési stílusát. Tudja meg, milyen igényeket támaszt a munkaadó az Ön által áhított állással kapcsolatban, hogy úgy hivatkozhasson az Ön szakismeretére, érdeklődésére és szakmai tapasztalatára, hogy ezek az igények teljesüljenek.

Beszéljen olyanokkal, akik ugyanebben az iparágban dolgoznak vagy ismerik a vállalatot!

 

Általános interjú tippek

Gondoljon vissza az első interjúra.

• Melyik fő területekre koncentráltak az Önt interjúvoló személyek? Készüljön fel arra, hogy most ugyanezeket a területeket sokkal mélyrehatóbban fogják vizsgálni.

• Nézze át alaposan a kapott információkat – brosúrákat, prezentációkat – és készüljön rá, hogy ezekből is kérdezni fognak.

• Milyen kérdéseket tettek fel? Melyeket találta korábban nehéznek? Készüljön rá, hogy akár ugyanazokat a kérdéseket kell újra megválaszolnia. Magasabb szintű felkészülés hatásosabb válaszokat eredményez, még az olyan hagyományos kérdésekre is, mint: ,,Miért adjuk Önnek az állást?” és ,,Mit tud Ön nekünk kínálni?” Ez segít Önnek, hogy kommunikációs képességeit is kidomborítsa.

• Gondolja át, hogy az Önt vizsgáztató személy milyen információkat szeretne nyerni egy adott kérdés feltevésével, és ennek megfelelően fogalmazza meg válaszait. Azonban emlékezzen, hogy ugyanolyan jellegű válaszokat adjon, mint az előző interjú során, hiszen korábban jegyzetek is készültek.

• Annak érdekében, hogy az interjút készítő személy többet megtudjon Önről, ez a második meghallgatás lehetőséget ad arra, hogy Ön kifejtse elképzeléseit, ahelyett, hogy készségeiről és szakmai tapasztalatáról beszéljen, amelyet az első interjú során már megtett. Továbbá legyen újszerű - gondoljon ki új példákat, használjon friss információkat, amikor elért eredményeiről beszél.

• Ne hagyja, hogy valami elterelje a figyelmét. Koncentráljon és figyeljen gondosan az Önt értékelő személyekre.

• Legyen magabiztos, maradjon higgadt, röviden és tömören fogalmazzon, legyen határozott és lelkes, legyen tisztában képességeivel és erősségeivel, és magabiztosan adja azokat elő.

 

 

Milyen kérdéseket tegyünk fel?

Aki kérdez, kezdeményezőkészséget és lelkesedést mutat és jelzi, hogy valóban érdekli a pozíció. Néhány lehetséges kérdés:

• Mik az elvárások velem szemben az első hat hónapban?

• Hogyan határoznák meg vállalati kultúrájukat?

• Milyen támogatást kaphatok szakmai fejlődésem érdekében?

Olyan kérdésekkel is készüljön, amelyek kifejezetten az első interjú során szerzett információkra vonatkoznak. Ha lehetősége adódik kérdezni, mondja például: ,,Amikor múlt héten X úrral találkoztam, ő említett egy projektet – mi lenne a csapatom feladata ezen a területen?” ez nem csak lelkesedést mutat, de azt is, hogy figyelt. Mindenképpen tisztázza a szervezettel, a képzéssel, a fizetéssel és az elhelyezkedéssel kapcsolatban felmerülő kétségeit is.

Ne felejtse, hogy ez egy kétirányú folyamat. Lehet, hogy nekik megfelelne Ön, de az is fontos, hogy Ön hogyan gondolkodik róluk. Az Ön célja, hogy ezt kiderítse! Használja ki ezt a lehetőséget arra, hogy emberekkel találkozzon, megismerje a környezetet, a cég filozófiáját és hogy bármely további kérdést feltegyen. Boldognak tűnnek az alkalmazottak, vagy inkább unatkoznak, túlterheltek? Lényeges: szimpatikusak Önnek? Ezek azok az emberek, akikkel ideje nagy részét el kell majd töltenie, úgyhogy célszerű most megtudni mindezt.

A második interjú gyakran arra is szolgál, hogy Önt más, potenciális kollégáknak és vezetőknek is bemutassák – és ahogy nekik is fontos, hogy megtudják, kedvelni fogják-e majd Önt, Önnek is lényeges megtudnia, boldogan megosztja-e majd velük az irodát, a munkaasztalt! Ha elég szerencsés ahhoz, hogy olyanokkal ismertessék meg, akikkel azonos munkakörben dolgozhat majd, ne habozzon, kérdezzen rá, milyen ott dolgozni. Megkérdezhetné, milyen az irodai légkör, mennyire barátságosak (ha ez megfontolás tárgya), sőt arról is érdeklődhet, milyen a környéken dolgozni, ha helyénvalónak érzi - van a közelben edzőterem, megfelelő boltok, jó-e a közlekedés stb.

 

Mi a teendő az interjú után

A második interjú után se felejtse el azonnal jelezni tanácsadójának tapasztalatait, aki már várja, hogy megtudja, mi várható. A visszajelzésében térjen ki arra, mely területeken érezte, hogy nem volt teljesen sikeres – talán mardosó kétsége van egy konkrét válaszával kapcsolatban, vagy elfelejtett nyomatékosítani egy olyan speciális jártasságot vagy tapasztalatot, amivel rendelkezik.

Előfordulhat, hogy ott a helyszínen, az interjút követően felajánlják Önnek az állást – ha nem biztos a döntésében, legyen elég határozott ahhoz, hogy időt kérjen a válasz átgondolásához. Azonban a bevált gyakorlat az, hogy pár nap múlva értesítik ki a pályázókat.

A második interjú rémisztő lehet – de ha energiát fektet a felkészülésbe, már félúton jár a sikerhez.

 

Follow us

Follow us

               

Open positions Right Hand Block

Career opportunities

Check out our open positions and find the one which suits you the best.

Contact Us

Contact us

For a tailor-made proposal or career consulting, feel free to contact us.

Refer a friend Right Hand Block EN

Refer a friend

Recommend your friends to Hays! We offer a dinner voucher for two once we have managed to place your friend into work.