Lépjen akcióba a tréning után

Lépjen akcióba a tréning után

Rendben, hogy Ön a tréning sztárja, de mit történik, ha visszatér az íróasztalhoz? Készüljön fel - itt kezdődik az igazi munka.

 

 

Akkor és ott olyan jónak tűnt

Ott volt a tréningen, megcsillantotta tehetségét a szerepjátékban, és gyűjtötte a jó pontokat az oktatótól. Azzal töltötte a napját, hogy rájöjjön, miért nem gondolt a hallottakra már korábban Ön is, és alig várta, hogy a mindennapi gyakorlatban is kipróbálja a tanultakat. Elolvassa a kurzus jegyzeteit hazafelé, és másnap reggel, amikor beérkezik az irodába, csordultig van ötletekkel és lelkesedéssel. Nem törődik a kollégák cinizmusával, és nekiáll a munkának.

De, akkor miért is tér vissza már ebédszünetben a korábbi szokásaihoz?
 

A tréning a való életről szól

Az a szituáció, hogy emberek tanfolyamokon vesznek részt, majd az első akadálynál elcsúsznak, amikor visszatérnek a munkaasztalhoz, korántsem ritka. Sok képzésben résztvevő személy a továbbképzéseket jó hangulatú összejöveteleknek tekintik. Úgy vélik, a tréning nem a való életet példázza. Amire viszont az intelligens emberek rájönnek, az, hogy a tréning célja a valós szituációk javítása.

Az egyike azoknak a lehetőségeknek, amivel a képzésben részesülők segíthetnek magukon az, hogy rögtön a tréning után összeülnek vezetőjükkel, hogy megbeszéljék a kurzus kiemelkedő pontjait és azt, hogyan alkalmazhatók ezek a hétköznapokban. Az a szituáció, hogy emberek tanfolyamokon vesznek részt, majd az első akadálynál elcsúsznak, amikor visszatérnek a munkaasztalhoz, korántsem ritka. Sok képzésben résztvevő személy a továbbképzéseket jó hangulatú összejöveteleknek tekintik. Úgy vélik, a tréning nem a való életet példázza. Amire viszont az intelligens emberek rájönnek, az, hogy a tréning célja a valós szituációk javítása. Az egyike azoknak a lehetőségeknek, amivel a képzésben részesülők segíthetnek magukon az, hogy rögtön a tréning után összeülnek vezetőjükkel, hogy megbeszéljék a kurzus kiemelkedő pontjait és azt, hogyan alkalmazhatók ezek a hétköznapokban.

 

A képzés utáni első lépések

A tréning résztvevői maguk is tehetnek proaktív lépéseket annak érdekében, hogy maximálisan kihasználják a kurzus során szerzett ismereteket. Andrea tanácsai:

  • Készítsen egy listát a kurzus 4 – 5 kulcsfontosságú akciópontjából.
  • Kérjen időpontot vezetőjétől, – nem kell többnek lennie fél óránál – hogy ezeket átbeszéljék.
  • Beszéljék meg, hogyan fogja Ön ezeket alkalmazni a vezetővel megbeszélt fejlesztési terv részeként.
  • Ne felejtse, lehet, hogy menedzsere esetleg nem olyan jártas az Ön által kiválasztott technikákban, mint Ön gondolja – készüljön fel, hogy “felfelé kell oktatni.”
  • Döntse el, hogyan méri majd az előrejutást.
  • Határozzon meg egy határidőt egy megjelölt fejlődési szinthez, és kérjen újabb időpontot, hogy vezetőjével áttekinthessék az előrehaladást.

 

Régi szokásokat nehezen vet le az ember

Legalább 3 hetet vesz igénybe, hogy egy régi szokásunktól megszabaduljunk.

Ha egy teljesítményelvű társadalomban előre akar jutni, az egyetlen mód, hogy új ötleteket próbál ki, kockáztat, és mások látják Önt, ahogy fejlődik. Tanulja meg, hogyan mehet mindennek elébe. Itt a lehetőség, hogy fejlessze saját képességeit, adottságait. Ön a legfontosabb személy. Magától értetődően a folyamatnak a tréning után is folytatódnia kell. Álljon ellen a kísértésnek, hogy visszatérjen a régi módszerekhez. Legalább 3 hetet vesz igénybe, hogy egy régi szokásunktól megszabaduljunk. Ha egy teljesítményelvű társadalomban előre akar jutni, az egyetlen mód, hogy új ötleteket próbál ki, kockáztat, és mások látják Önt, ahogy fejlődik. Tanulja meg, hogyan mehet mindennek elébe. Itt a lehetőség, hogy fejlessze saját képességeit, adottságait. Ön a legfontosabb személy. Magától értetődően a folyamatnak a tréning után is folytatódnia kell. Álljon ellen a kísértésnek, hogy visszatérjen a régi módszerekhez.
 

Vonja be főnökét

Beszéljen vezetőjével, mielőtt még elmegy a kurzusra: • Derítse ki, mi lenne az, amit Önnek a tanfolyamon meg kell tudnia; van esetleg valami olyan specifikus dolog, amelyet meghatározott, amire elvileg koncentrálnia kellene? • Mutassa meg főnökének a tanfolyamot megelőző tevékenységek, jegyzetek listáját – ez segít neki annak eldöntésében, hogyan támogathatja Önt, ha visszatér. • Kérje ígéretét, hogy Ön kipróbálhatja az új technológiákat mindennapi tevékenységében, amint visszajött.

Kövess minket

Kövessen minket

               

Open positions Right Hand Block

Álláslehetőségek

Tekintse meg aktuális nyitott pozícióinkat, és találja meg az Ön számára megfelelő állást.

Contact Us

Kapcsolatfelvétel

Kérje személyreszabott ajánlatunkat, vagy vegye fel a kapcsolatot tanácsadóinkkal.

Refer a friend Right Hand Block HU

Ismerőse állást keres?

Ajánlja ismerősét szaktanácsadóink figyelmébe és vacsorameghívással ajándékozzuk meg.