Ez az oldal cookiekat használ. A folytatással beleegyezik a cookiek használatába, de a későbbiekben is lehetősége van ezek megváltoztatására.

Kövess minket!

Lépjen akcióba a tréning után

Rendben, hogy Ön a tréning sztárja, de mit történik, ha visszatér az íróasztalhoz? Készüljön fel - itt kezdődik az igazi munka.

Akkor és ott olyan jónak tűnt

Ott volt a tréningen, megcsillantotta tehetségét a szerepjátékban, és gyűjtötte a jó pontokat az oktatótól. Azzal töltötte a napját, hogy rájöjjön, miért nem gondolt a hallottakra már korábban Ön is, és alig várta, hogy a mindennapi gyakorlatban is kipróbálja a tanultakat. Elolvassa a kurzus jegyzeteit hazafelé, és másnap reggel, amikor beérkezik az irodába, csordultig van ötletekkel és lelkesedéssel. Nem törődik a kollégák cinizmusával, és nekiáll a munkának.

De, akkor miért is tér vissza már ebédszünetben a korábbi szokásaihoz?

A tréning a való életről szól

Andrea Pizey képzési tanácsadó szerint az a szituáció, hogy emberek tanfolyamokon vesznek részt, majd az első akadálynál elcsúsznak, amikor visszatérnek a munkaasztalhoz, korántsem ritka. “Sok képzésben résztvevő személy – és itt nem csak azokra gondolok, akik semmilyen munkatapasztalattal nem rendelkeznek, hanem azokra is, akik már egy ideje "űzik az ipart" és ezért jobban kellene tudniuk - a továbbképzési gyakorlatokat jó hangulatú összejöveteleknek tekintik. Úgy vélik, a tréning nem a való életet példázza. Amire viszont az intelligens emberek rájönnek, az, hogy a tréning célja a valós szituációk javítása.”

Az egyike azoknak a lehetőségeknek, amivel a képzésben részesülők segíthetnek magukon az, hogy rögtön a tréning után összeülnek vezetőjükkel, hogy megbeszéljék a kurzus kiemelkedő pontjait és azt, hogyan alkalmazhatók ezek a hétköznapokban. De, ahogy Andrea mondja: “Az emberek gyakran elfelejtik, hogy amint vége a tanfolyamnak, már csak rajtuk múlik, hogyan ültetik át az elméletet a gyakorlatba.”

“Látom ugyanazokat az embereket visszatérni haladó tanfolyamokra és azonnal meg tudom mondani, ki fejlődött, azaz, ki használta a tanultakat a munkahelyen. A változás lehet drámai – vagy láthatatlan.”

A képzés utáni első lépések

A tréning résztvevői maguk is tehetnek proaktív lépéseket annak érdekében, hogy maximálisan kihasználják a kurzus során szerzett ismereteket. Andrea tanácsai:

  • Készítsen egy listát a kurzus 4 – 5 kulcsfontosságú akciópontjából.
  • Kérjen időpontot vezetőjétől, – nem kell többnek lennie fél óránál – hogy ezeket átbeszéljék.
  • Beszéljék meg, hogyan fogja Ön ezeket alkalmazni a vezetővel megbeszélt fejlesztési terv részeként.
  • Ne felejtse, lehet, hogy menedzsere esetleg nem olyan jártas az Ön által kiválasztott technikákban, mint Ön gondolja – készüljön fel, hogy “felfelé kell oktatni.”
  • Döntse el, hogyan méri majd az előrejutást.
  • Határozzon meg egy határidőt egy megjelölt fejlődési szinthez, és kérjen újabb időpontot, hogy vezetőjével áttekinthessék az előrehaladást.

Régi szokásokat nehezen vet le az ember

“Legalább 3 hetet vesz igénybe, hogy egy régi szokásunktól megszabaduljunk”- figyelmeztet Andrea, azokra a tanfolyamrésztvevőkre utalva, akik teljes lelkesedéssel hagyják el a kurzust, és készek a rossz gyakorlat béklyóit levetni, - de bámulatos, hogy mennyire gyorsan merülnek feledésbe forradalmian új ötletek, ahogy a tréning utórezgései elhalnak.”

Az egyike az okoknak, amelyek miatt a tanfolyamok résztvevői számára nehéz a megszokott munkavégzési sablonokban alapvető változásokat hozni, az, hogy erőfeszítéseiket gyakran cinikus kollégák keresztezik. “Ismeri ezt a típust” – mondja Andrea. “Ők azok, akik már mindent láttak. Túlontúl is készek arra, hogy rendreutasítsák azokat, akik kezdeményezőkészséget mutatnak, vagy akik új ötletekkel fenyegetik a “status quo-t.”

Ennek kezelése egyszerűen hangzik. Valójában meglehetősen nehéz lehet. Lényegében Önben tudatosulnia kell, melyik fontosabb – előrejutás a pályán, az erőfeszítés, hogy fejlessze Önmagát, Önmaga saját, személyes előnyei – vagy a másik oldal más emberek véleménye.

“El kell hogy fogadja, megtörténhet” – mondja Andrea. “De ha megkérdezi Önmagától, rájön – ha egy teljesítményelvű társadalomban előre akar jutni, az egyetlen mód, hogy új ötleteket próbál ki, kockáztat, és mások látják Önt, ahogy fejlődik. Tanulja meg, hogyan mehet mindennek elébe. De ennél fontosabb, tudatosítsa önmagában, hogy a tanfolyam az az időszak, amikor önző lehet. Itt a lehetőség, hogy fejlessze saját képességeit, adottságait. Ön a legfontosabb személy. Magától értetődően a folyamatnak a tréning után is folytatódnia kell. Zárja ki a negatív megjegyzéseket. Álljon ellen a kísértésnek, hogy visszatérjen a régi módszerekhez. Ha enged, úgy akár ne is menjen újabb tanfolyamra.”

Vonja be főnökét

Természetesen a kitűnő tanfolyamokon szerzett ismeretek tőkésítése nem olyan dolog, amelyet egyedül kellene megtennie. Jó esetben nem kellene vezetőjét arra figyelmeztetnie, de lehet, hogy hangsúlyoznia kell majd, hogy ha Ön jobb lesz munkájában, akkor neki is könnyebb lesz az élete. Gyakran csak tanfolyamok után látják az alkalmazottak vezetőiket új fényben. Politikai szempontból meglehetősen rázós lehet szembesítenie főnökét azzal a gondolattal, hogy amit ő Önnek mondott, hibás - de egy jó vezető bátran tanul akár egy fiatalabb, akár egy idősebb alkalmazottól.

Miért ne lehetne például már a tanfolyam előtt egyeztetni vezetőjével egy tréninget követő ülés időpontját. Ha menedzsere tudja, hogy Ön valami újat fog egy adott témában megtanulni, ez talán arra sarkallja majd őt is, hogy frissítse fel ismereteit az adott területről, illetve, hogy szellemileg felkészüljön a megbeszélésre, amely végső soron mindkettőjük érdekét szolgálja.

Colin Rutherford, egy internetes cég vezetője azt mondja, hogy amikor csapatának tagjai tanfolyamra mennek, ösztönzést érez arra, hogy szakértővé váljon a tanfolyamon oktatott témában, mire kollégái visszaérkeznek. “Mindig ösztönzöm az alkalmazottakat, hogy kezdeményezzenek.” - mondja. “Az a feladatuk, hogy velem időpontot egyeztessenek, és, hogy azon dolgok listájával térjenek vissza, amelyeket a tanfolyam anyagából át akarnak ültetni a gyakorlatba. Hogy őszinte legyek, ez engem is ösztönöz. Igaz, hogy mindenki kialakíthat rossz szokásokat. Ha tudod, hogy a csapatod egyik tagja bevonul az irodádba, és ezek helyességét kétségbe vonja, valószínűleg nem fogod ezeket a szokásokat nyugodt lelkiismerettel felvenni, megtartani.”

Tehát beszéljen vezetőjével, mielőtt még elmegy a kurzusra:

  • Derítse ki, mi lenne az, amit Önnek a tanfolyamon meg kell tudnia; van esetleg valami olyan specifikus dolog, amelyet meghatározott, amire elvileg koncentrálnia kellene?
  • Mutassa meg főnökének a tanfolyamot megelőző tevékenységek, jegyzetek listáját – ez segít neki annak eldöntésében, hogyan támogathatja Önt, ha visszatér.
  • Kérje ígéretét, hogy Ön kipróbálhatja az új technológiákat mindennapi tevékenységében, amint visszajött.

Legyen kitartó

Kétségtelen, hogy nem adódik jobb időpont az új tudás kihasználására és az új eljárások bevezetésére, mint az, amikor visszajött a tanfolyamról. Andrea Pizey azt mondja: "Legyen óvatos, ne várja, hogy élete egy nap alatt megváltozzon. A tanfolyamok mind arra szolgálnak, hogy megtanítsák Önt, hogyan támaszkodhat egyre jobban Önmagára. – eltarthat egy ideig, mire az eredmények érzékelhetőek lesznek.

A legfontosabb dolog, hogy rögtön nekiáll a gyakorlásnak, amint visszaérkezik munkahelyére. Keltsen nagy zajt, minden lehetséges módon jelezze vezetőjének, hogy forradalmasítani fogja a hivatalt - de a tettek hangosabbak mint a szavak. És soha ne felejtse, – amikor visszatér a képzési egységbe, tudni fogják Önről, hogy használta-e a korábban tanultakat. Az oktatók a megjátszottságot messziről kiszúrják!”